Nehéz egy ekkora várost feldolgozni, így bajban vagyunk, hogy merre induljunk, mi lenne ésszerű, és célszerű, hiszen annyi izgalmas dolog van, és nekünk már csak pár napunk van hátra. Kicsit rossz érzés, hogy valamit ki kell majd hagyni... Tegnap már elkezdtünk pánikolni, hogy mindjárt itt az utunk vége.

A Downtown-nal kezdünk, gondolva arra, hogy otthon is hétvégén kicsit üresebb a belváros. A Walt Disney Concert Hall az első úticél, itt csak 'la phil' a neve. ( nem messze egy hétvégén 4 $–os foghíjparkolóba állunk be. Itt is nagy segítség a parkme.com, hogy a legmegfelelőbbet megtaláljuk magunknak). Azt mondják, Gehry pazar titánlemezzel bevont szoborháza felszabadító inspirációként hatott a városra. Bár a közeli autópályák miatt a felületet vissza kellett mattítani építés után, így is ragyogó a felhőmentes ég kékjével. A naplementés narancsos fényekben állítólag még varázslatosabb. Az épületben hetente több napon is szerveznek az érdeklődőknek túrákat - de ez most számunkra elmarad. A földszintre be lehet menni díjtalanul, a shop igazi kuriózumokat árul: az építész gyerekkori benyomásait rajzosan bemutató könyvtől a ház által inspirált ékszereken át a 'la phil' feliratú karmesteri pálcáig... Majdnem elcsábultam, de nem vennem meg (már sajnálom).

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Innen csak pár lépés nyugatra a MOCA, szintén csak a bookstore-ig jutunk, de egy helyi építészeti könyvvel lettünk gazdagabbak. Gehry inspirációja itt is megjelenik, csakúgy, mint a San Diego-i múzeum tetejéről lelógó csónakinstallációján, itt fémtárgyakból összerótt térplasztika lebeg az épület előtt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Innen a toronyházak között a Bunker Hill felvonója mellett sétálunk le a Grand Central Market-re, ahol azért magunkhoz kell kissé szorítanunk a táskáinkat, mindenféle náció a piacokra jellemző harsánysággal bizarr látvány, beleértve a kimondhatatlan nevű gyümölcsöket, és fűszereket, nem beszélve a sok esetben nem túl bizalomgerjesztő ételekről.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Továbbmegyünk.

Hát a belváros még csak-csak üres volt az üzleti negyedben, de itt a Union station-nél, ahol a spanyol Olvera street-et is meg szeretnénk nézni, már alig lehet parkolni, sorban utcalezárások vannak különböző programok miatt. Egy szabadon hagyott céges parkolóban hagyjuk a kocsit. A pályaudvar tényleg egy építészeti gyöngyszem! A marhabőr foteleket kordonok zárják le, csak azok használhatják, akiknek vonatjegye van. A fő csarnok oldalszárnyában kiváló rendezvényhelyszín, az épület mellett kellemes belső kertek található. A több különböző anyagból intarziázott mészkőpadló rendesen megkopott, a falakat mázas kerámiaelem díszítik, a mennyezet faburkolatos, óriási befüggesztett vascsillárok adják a sárgás fényt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Innen átmegyünk az itteniek szerint a spanyol telepesek által épített első utcába. Nagy a forgatag, és sajnos az utca közepén felállított sátrak miatt semmit sem lehet látni néhány téglaépületen és a mindent elárasztó bóvli miatt - mint kiderült, a kínai negyed is itt kezdődik...gyorsan kifordulunk belőle, mivel ebédidőben a bőrös csirkenyakak látványa nekünk gyomorforgató.

• 
• 
• 
• 

Fogytán az üzemanyagunk, de itt annyira drága, hogy csak egy gallon körül rakunk bele. (1gallon 3,785 liter, és kb. hozzánk képest félár. A gond csak az, hogy a fogyasztásunk a duplája, úgyhogy kb. ugyanott vagyunk) 3,40$ körül már nagyon jónak számít amúgy (itt 1-gyel többért van). Általában az Arco kutak a legolcsóbbak, egy tele taknál 5$ különbség is lehet, ami jelen pillanatban 1100 forint.

A közelben találtunk egy jó kis papírszaküzletet a design-művészeti negyedben, amit építészhallgatók részére hoztak létre, vettünk sárga skiccpapírt. A bohém környék most kezd kialakulni régi raktárépületekből. Rábukkantunk egy hot-dogosra, ahol már az jó előjel volt, hogy hosszú sor állt a bejáratnál. mi is beálltunk. hamar kaptunk étlapot, később megkérdezték, akarunk-e inni valamit, így egy gyömbérsört rendeltünk. Közben kitaláltuk, hogy a sok lehetőség közül mit választunk, rendeltünk és átsétáltunk az éttermi részbe, ahol hosszú asztaloknál ülő emberekkel volt tere a helyiség. Vagány design, loft hangulat, és megjönnek a kolbászos kiflik… tényleg finom!

Még van időnk hogy még nyugatabbra vegyük az irányt, de kár, hogy a freeway-t választottam, a Whilshire bulevard-on jobb lett volna továbbmenni...eljutottunk a Locma épületegyütteséhez, amit a filmhelyszínként előszeretettel használt lámpasoroknál kezdünk, aztán körbejárjuk az múzeumot. Kár, hogy a frissen locsolt gyepen sikerült megtalálni az egyetlen titkos sár tengert, amibe persze mindannyian sikeresen beleléptünk, talán többre is lett volna kedvünk...

A Hancock park környékén található fagerendás villaházak felé kanyarodunk. Kár, hogy annyira gyorsan besötétedik, talán az esti hűvös idő mellett ez az egyik hátránya a téli nyaralásnak.

Hosszú az út hazafelé a csúcsforgalomban... Gyors készülődés a szállodában, J-ék vacsorára várnak minket, érdekes tény, hogy onnan származik, mint én és Tündi pedig ott nőtt fel, ahol az ő felesége, szüleink jól ismerték egymást. Nagyapám nagy tisztelője volt az ő édesapjának. Mi talán 25 éve nem találkoztunk. Nagyon finom, házias ízekkel vártak, a fiuk által savanyísott uborka volt a csirkecomb és sült húsok mellé. Háromféle desszert zárta a sort, megborítva friss gyümölcsökkel...pazar volt. Vendégül hívták még a helyi lelkészt J-t is feleségével együtt, mikor ők elmentek, minket még egy jó órára ott marasztaltak. Nagyon jót beszélgettünk, még a végén felmerült egy pasadenai séta ötlete, amit lévén este 11 óra, elnapoltunk...