A tegnap esti San Francisco-i búcsúzás után elköszönünk Oakland-tól is, két utazós nap előtt állunk. Érdekes a tankolás errefelé, előre ki kell fizetni, de ugye így sosem tudjuk, hogy mennyi lesz a vége, ezért csak megbecsüljük, hogy kb. mennyiért akarunk tölteni...

Első uticélunk ma a Monterey öböl. Közeledve óriás homokdűnék között vezet az út, néhol nagy kiterjedésű, vöröses talajtakaró növényzet fogja meg, de egyes helyeken látszik, hogy komolyan küzdenek a közlekedést is akadályozó átfúvások ellen. Itt is a fischermen warf-on kezdünk, mindenhol a hagyományos ráklevessel traktálnak, finomak a kóstolók. Egy helyen elcsábulunk a karamellel futtatott popkornnak , (piszok drága, 5$) és mivel egy hete nem ettünk gyümölcsöt egy vegyes dobozka eper-dinnye kombónak. A móló végén fel lehet menni az étterem tetejére, innen aztán elénk tárul az öböl... és egy meglepetés: egy magányos seaotter, vagyis egy vidra törögeti hanyatt fekve a hasán a zsákmányát, a mélyről felhozott kagylót...pont most maradt a kocsiban a távcső!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az egy óra gyorsan elröppent, tovább haladunk a világítótorony felé, de mielőtt kiérnénk a partra, egy helyen mókusok kunyerálnak eleséget, aztán megpróbáljuk megkeresni az itt állomásozó lepkéket. És tényleg úgy van, a dombtető magas fái tele vannak velük. Mivel a virágok nedveit szopogatják, gyorsan rájöttünk, hogy hol lehet lencsevégre kapni őket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Spanish bay partvonalán aztán a sziklák közé becsapó víz között fókafejeknek tűnő sötét foltokat látunk mozogni, amikről aztán közelebb érve még távcsővel sem tudjuk eldönteni, hogy csak fel-felbukó hínárkócos növények, vagy tényleg valamilyen állatok.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hamarosan a 17 mérföldes út 'rezervátumának' kapujához érünk, ahol 10$-ért megcsodálhatjuk pár száz milliomos óceánra néző nyaralóját, a golfpályákat, a ciprusokkal övezett fehér sziklás, homokos partot (a szegény lélegeztetőkészülékre rakott 250 éves magányos darabra is rábukkanunk...).

• 
• 
• 
• 

Mindenhol deszkások próbálják megülni a hullámokat. A leghosszabb partszakasz aztán Carmelnél tárul elénk, ahol aztán ugyanaz jelenik meg előttünk, mint az iménti rezervátumban, csak sokkal sűrűbben, és kisebb léptékű épületekkel - Carmel utcáin bolyongva végül egy kávézóban kapunk finom zöldséglevest, tojásos csőben sült brokkolit és gyümölcsös joghurtpudingot, és a kávé megkóstolása sem maradt el.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Tovább kell mennünk, mert nem szerettünk volna sötétben utazni, főleg nem egy olyan útszakaszon, ami előttünk áll. Az 1-es útra kanyarodunk rá, végig az óceánparton kanyargunk. Tényleg úgy van, ahogy leírják, 5 mérföldenként kénytelen az ember megállni egy fotó erejéig, mindenhol egyedi sziklakombinációk tárulnak elénk, és a lemenő nap is kibújik az időközben összetorlódott felhők közül. Az erdei szakaszokon érdekességszámba megy a fakabinos motel - előtte motorok állnak - a publikus mosdóra állnak sorban.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hosszú szakasz marad sötétben vezetni, de nagyon jól működik a nálunk az út szélére rakott piros és fehér pálcikák helyett a felezővonalon lerakott sárga macskaszemek, két sorban jelezve a záróvonalat, távolról mutatja a kanyarulatokat.

Morro bay-hez érve nagyon kellemes hotelben foglaltunk szállást. Egy mexikói büfében elköltött vacsora után a szokásos kidőlés...

A tévét nem kapcsoltuk be eddig - itt sem!